Démonok

Két hete, hogy egy szürkéskék szempár felborított mindent az én nyugis, csendes életemben.
Ahol nem voltak jó vagy rossz napok, ahol az éjszakák nem gyötrődéssel teltek, hanem békés szunyókálással. Ahol az élet csordogált a békés szürke medrében, ahol órák teltek el jobbnál jobb könyvek olvasásával, és ahol a pattogatott kukorica kötelező volt egy film megnézésekor. Ahol tavasszal a fák ezerféle zöldben pompáztak a vakító napsütésben. Ahol nem történtek világrengető dolgok, és ahol nem voltak semmittevős percek, mert mindig feltaláltam magam, és ahol a napok csak elrohantak, és én azon kaptam magam, hogy megint szilveszter van.

Én választottam ezt a világot, én teremtettem, ahol nem volt helye sem szerelemnek, se szenvedélynek, amik az évek alatt szétmarcangolták a lelkemet.
Nem volt helyük sem démonoknak, sem kétségnek.

Nos, ez elmúlt.

Mert a szürkéskék szempár belépett a világomba, felborított mindent, és a világ fala megrepedt.
A könyvek érdektelenné váltak, a filmek unalmasak, a pattogatott kukorica ízetlen. A fák fakóvá váltak, az éjszakák pedig sosem érnek véget. Csak semmittevős percek vannak és a lakásban téblábolós unalmat csak a lánccigi töri meg. A bőröm ég az érintésének és csókjának emlékétől. A percek csak cammognak, és egy örökkévalóságnak tűnik, amíg újra belenézhetek abba szempárba.

Most csak démonok vannak, és a kétség, de legalább a ők jól szórakoznak.
Több mint 600 kilométer választ el a világ másik szegletétől, ahol Ő éli mindennapjait. És az a több mint 600 kilométer holnap is több mint 600 kilométer lesz, mint ahogy holnapután is és azután is.
Nem változik.
Keservesen várom a pillanatokat, amíg az interneten összefutunk. Én csacsogok, amíg bírok, érdektelen, már-már huszadrendű dolgokról, hisz nélküle nem történik semmi. Ő pedig hallgat. Sokszor hosszú perceket, mint aki nem tud mit mondani, mint akit nem érdekel.

Csak démonok vannak, és a kétség.
Hogy tényleg az volt-e, ami volt.
Hogy nem egyedül éreztem, amit éreztem.
Hogy az emlékek nem csak engem tartanak ébren.
Hogy lesz folytatása annak, amit elkezdtünk.

Vajon van értelme annak, hogy két ember a világ két különböző pontján a kivárásra játszik, hogy mikor sodorja az élet megint egymás mellé őket?

A démonok biztosan jól szórakoznak.

Szeretném ha szeretne.
Szeretném, ha jó lenne... ha működne.
Összehegesedett, kérges lelkem felébredt.
Elvesztem, és én újra félek a csend pókhálóitól.

De legalább a démonok jól szórakoznak.