Dilemma

Már gyerekkorom óta imádom az állatokat. Emlékszem, kölök koromban, mikor elmentünk a vásárba, mindig meg kellett nézni az állatokat, és ez úgy kezdődött, hogy "Vegyünk egy kutyát!" amire az volt a válasz, hogy "Nem." De sohasem adtam fel, mert ha nem kutyát, akkor cicát, vagy ha azt sem, akkor lovat vagy tehenet, vagy kecskét, vagy mindegy, csak állat legyen. Persze, hogy nem vettek nekem tehenet... Máig nem értem, hogy miért nem.

Azóta persze volt több cicám is, és miután Penge meghalt, ideiglenes befogadóként vállaltam cicákat, ami azért jó, mert van is meg nincs is. Persze van egyéb jó oldala is, például az, hogy nem én veszem neki a kaját, és a dokit sem nekem kell fizetnem, de ez már részletkérdés. És persze ott van a nem elhanyagolható tény is, hogy munkanélküli voltam, egész nap otthon ültem, bőven ráértem macsekokat istápolni, meg macsek formára faragni őket.
Penge óta volt 3 ideiglenesem.
Cupido volt az első, de ő nagyon beteg volt, 2 hét után el kellett engedni. Nagyon sajnáltam, mert egy végtelenül kedves, bújós, amolyan "bocsi, hogy élek, megsimogatnál?" cica volt.
Aztán jött Castro, akinek gubancok voltak a fejében a szobatisztasággal kapcsolatban. 3 hónap alatt tettük a szabályokat tisztába. Nem volt egyszerű, de leszámítva, hogy Castro hű volt a nevéhez, és egy kis diktátor volt, jó természetű cica volt. Akkor mászott az emberre amikor akart és addig maradt, amíg akart.
A harmadik volt Toad, a fiatal cicus, akit a testvérei agyon szekáltak, ezért került hozzám. Egy örök búgócsiga volt, egyszerűen képtelen volt 5 percig nyugton maradni. A szexepilje a bandzsisága volt, nem is lakott nálam sokáig.

Miután Toad is gazdisodott, úgy döntöttem, hogy jegelem egy kicsit a macska-témát, legyen egy kis nyugi, meg elmentem nyaralni is, meg nekiestem egy lakásfelújításnak, szóval volt tennivaló bőven.
Aztán júniusban elkezdtem dolgozni, és elég masszív a beosztásom, nem sokat vagyok otthon és ha mégis, akkor örülök, hogy nyugi van, bár be kell valljam néha nagyon szeretnék egy macsekot, de mindig jegelem a témát, mert a fizetésem azért nem annyi, hogy el tudjam látni, meg mindent megtudjak venni neki, amit szeretnék.
Erre most írt egy leányzó a menhelyről, hogy visszaküldtek egy cicát, Tisa-t, aki teljesen bestresszelt a gazdinál a másik cica miatt. Először egy másik lánykához került, de ott is volt másik cica, és még jobban bestresszelt, és elkezdett össze-vissza pisilni. Most azzal próbálkoznának, hogy egyke cica legyen és elvileg (mondom csak elvileg, mert simán el tudom képzelni, hogy nem így van) én vagyok az egyetlen, aki egyedüli cicákat fogad, nincs nálam ricsaj, meg 3 gyerek és 2 kutya, szóval tök ideális hely lenne Tisának.
Nagy bőszen azt mondtam, hogy jó, nézzük meg, mit csinál egy hétvégén, úgyis otthon leszek.

De most megálltam egy kicsit, mert a lakás megint félig romokban, mert szétszedték a wc strangot, és még nem volt időm megcsináltatni, meg minden ami a wc-ben volt (tisztítószerek, stb.) az most a kisszobában dekkol egy dobozban és a kisszoba úgy néz ki, mintha bomba robbant volna benne. Szóval lehet, hogy nem éppen az ideális környezet egy pisilős-csöpögtetős-orvoshozjárós cicának, és megint előszedhetem a pelusokat és az egész lakás, meg a kanapé és az ágyam pelenka-alátétekkel lesz letakarva, és sasolhatom folyton, hogy éppen aktuálisan mit pisil le, és megint egy rehabcicát veszek a nyakamba úgy, hogy 18 és fél órát dolgozom naponta.
Szóval megy a kockázás, hogy kell-e ez nekem.
Pedig Tisa gyönyörű, kedves cica, 3 színű bundája van és én mindig is vágytam egy ilyen cicára, de nem vagyok benne biztos, hogy ez a púp kell-e a hátamra megint.