Hipohonder, vagy amit akartok

Sosem féltem a betegségektől, lévén gyerekkoromban eléggé beteges voltam. Volt, hogy 1 hétig mentem oviba, 2 hétig meg otthon voltam betegen. Nem félek sem a tűtől, sem a bogyóktól, semmi ilyesmitől.

Amikor a minap a szürkéskék szempárral beszélgettem az interneten, felmerült a gyerek-téma, hogy ő már örülne neki, ha családja lenne.
Ő egy kicsit lazán, már-már HűbeleBalázs-módjára vélekedik erről, ergo: ha jön a gyerek, majd kitaláljuk mi legyen.
Szerintem ez nem így megy.
Én azt gondolom, egy gyereknek szüksége van egy hátországra, megfelelő körülményekre, amibe kapaszkodhat ha kell, függetlenül attól, hogy két szülője van, vagy csak egy.
Azóta kattog a kérdés a fejemben.
Szó se róla, mindig is szerettem volna gyereket, szerettem volna családot, de valahogy soha sem hozott össze a sors olyan pasival, aki tőlem, velem szeretett volna gyereket. Sosem építettem hátországot és most sem olyanok a körülmények, hogy lazán, bármikor bevállaljak egy gyereket. Persze tudom, direktbe sosem lesznek olyan körülmények. Valami mindig hiányozni fog.
Sokat gondolkodom ezen, és mindig az a vége, hogy félek.
Félek a 9 hónaptól, félek a szüléstől, félek, hogy mi lesz, félek, hogy nem leszek jó anya, félek, hogy olyan embert választok páromnak, aki később már nem akar a család része lenni.
Szeretnék gyereket, de nem tartom magamat alkalmasnak arra, hogy anya legyek.
Félek szinte mindentől, ami a gyerekkel vagy a családdal kapcsolatos.

Vajon ez természetes?
Értem én, hogy ismeretlen, meg nem mindennapi, meg különleges, de normális ez?
Mindenki más is fél, már-már retteg a terhességtől, az anyaságtól?
Vagy csak én vagyok megint ennyire degenerált?
Elolvastam sok írást, blogot, fórumot a neten, de nem lettem okosabb.

Valaki megmondhatná már a tutit....